Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

3. Évad 6. rész - FINÁLÉ -

„Örökség”
„Az utolsó dal”
(3. Évad 6. rész)
Befejező rész – Finálé

 

 

Az elmúlt hónapokból:
Cor-Ell figyelmeztette Corovinékat a közeledő veszélyre.
Ezután Corovin és YoYo egy hosszú útra indultak, mialatt Rain óriásit fejlődött. Visszaérkezésüknél Cor-Ell végzett YoYoval hogy örökre a földön maradhasson, ez alatt Adam közeledett az emberi dimenzióhoz!
Corovin segíteni próbált Kevinnek, aki csúnyán rászedte, majd végezni akart Sarahval, de Cor-Ell megakadályozta.
Rain végzett egykori cimborájával!
Az idő múlott, és Adam megérkezett, Corovin halott, Erick elárulta barátainkat! Van kiút? …

 

A jelen…

Uriel! Uriel! Kiáltott a földön fekvő Sarah.
Na, mit akarsz mondani Sarah?
Ellenségek vagyunk, tudom, de most azt kell tenned amit, mondok!
Na persze, majd engedelmeskedem egy védtelen földi teremtménynek!
Figyelj, mindkettőnk érdeke hogy megállítsd Ericket, mindjárt kinyissa az átjárót, és démonok ezrei fogják ellepni a világot, állítsd meg!
Ki nem állhatom, hogy ezt kell mondanom, de igazad van! Utána megyek…
Ekkor Uriel széttárta hatalmas szárnyait, majd Erick felé vette az utat, aki már az átjárónál állt, és próbálta azt kinyitni.

Állj meg! Kiáltott Uriel, Ericknek.
Nincs megállás! A világ itt és most pusztul el! Felelt Erick, aki már csak percekre volt attól, hogy kinyissa a kaput.
Nem nyitod ki te azt a kaput, szólt Uriel, aki Erick háta mögé szállt le, majd elkapta a vállánál és arrébb tessékelte az árulót!
Akkor is kinyitom az átjárót, még ha előtte meg is kell veled küzdenem! Válaszolt a földről felkelő Erick.
Naiv vagy, esélyed sincs ellenem! Sokkal erősebb vagyok nálad, te gyáva féreg! Angyal vagyok igaz, de nem egy szent lélek, de sosem árulnám el a barátaimat!
Ne fecsegj annyit, hanem gyere, küzdjünk meg! A szád nagy, az erőd viszont nem… Le foglak győzni!

Ekkor Uriel hihetetlen sebességek Erick felé futott, majd egy jobb felütést próbált meg bevinni ellenfelének!
De Erick hárítani tudta a támadást! Majd visszatámadt, és egy rúgással hátrébb szorította Urielt.
Látod-látod, nem lesz olyan könnyű dolgod, ha le akarsz győzni!
Ez hogy lehet? Te nem lehetsz ilyen erős!
Tudod, ittam Adam véréből, az meg egy fél démonnak olyan, mint az energiaital, most sokkal jobb erőben vagyok, mint sem te azt el tudnád képzelni!
Nézd az ártatlan kislányt, ott áll, tehetetlenül, és várja, hogy végezz velem, de én nem szeretem a nézőket!
Ekkor Erick a földről felvett egy golyó nagyságú kődarabot, majd a jobb hüvelyk ujjára tette, és mint egy puska a golyót kilőtte a vétlen Sarah felé!
A lány tehetetlen volt. A kődarab eltalálta, majd mélyen a testébe fúródott. Sarah összeesett, és nem mozdult.
Uriel rémülten nézte, hogy Erick, milyen galád egy áruló, és bizony, egy szívtelen, és erős, ellenféllel, találta szemben magát!
Na, most angyalkám te jössz!
Velem nem fogsz ilyen könnyen elbánni!
Tudom, de olyan túl nehéz sem lesz!

Erick a föld felé tartotta tenyereit, majd a telekinéziához hasonló képességét használva, sok kisebb és nagyobb kődarabokat emelt maga köré, majd egyszerre rázúdította azt Urielre.
Uriel a szárnyaival próbálta védeni testét, az ütésektől.


Csak ennyire telik tőled Erick? Ez nem túl sok… nagyobb erejű támadást vártam attól, akiben Adam vére csorog!
Lehet, hogy még sem kaptál annyi erőt, mint amire számítottál?
Ne hidd azt, hogy nincs elég erőm ahhoz, hogy kinyírjalak!
Erick hírtelen felindulásból rátámadt az angyalra, és közelharcba keveredett vele.


Ez alatt Rainnék kitartóan küzdöttek Adam, Michael, és Woodrex ellen.


Add fel angyal! Már alig állsz a lábadon, én meg olyan fitt vagyok, mintha most jöttem volna a busz alól! Szólt gúnyosan Cor-Ell.
Ne viccelődj barátom, szerintem te már majdnem az összes energiád-felhasználtad, hamarosan bevégeztetik a nyamvadt kis életed!
Ááá ugyan Misi, még jól bírom, nézd, csak milyen vállizmom van. Jól nézd meg! Mert mindjárt ettől kapsz egy átszállót a túl világra.
Na, ne nevettess Cor-Ell!
Ekkor Michael ismét rátámadt Cor-Ellre, akin a fáradtság jelei kezdtek körvonalazódni.
Mindez idő alatt Rain egyre nagyobb hátrányban volt Adammel szemben!
Látod, hiába a nagy erő, amit kaptál, már az ütéseimet sem tudod védeni, az erőd fogy, és ez tudod, hogy miért van?
Nem adom fel, amíg mozogni tudok, küzdök ellened. Felelt Rain.
Nem is hittem, hogy feladod, de gondolom már te is rájöttél, hogy azért nem bírod uralni ezt a hatalmat, mert még nem álltál készen rá! Az eredeti „terveket” nézve még 2 év hátra volt a csatáig. Addig ezt az erőt, senki sem kapta volna meg, és akkor is valószínűleg nem te, hanem Carlos barátod birtokolhatta volna az energiát!
Miből gondolod, hogy Carlos kapta volna, és nem én?
Csak egy megérzés, semmi több! A lényeg hogy a bukásotokig, már alig van több mint egy maximum két óra, és többé nem kell ezt a büdös ember szagot elviselnem!


Ekkor váratlanul Carlos teljesen elkészült az erejével!
Woodrex felülkerekedett az ütközetben, és boksz zsáknak használta a spanyol srácot.
Carlos testén, záporoztak az ütések és rúgások, már a védekezésre sem volt energiája!
Már nem vagy ellenfél! Semmi erőd sem maradt!
Adam! Kiáltott Woodrex.
Mondjad hű alattvalóm!
Az ember nem képes folytatni a csatát, kivégzem, és segíthetek neked!
Végezd ki, de nekem nem kell segítség, nélküled is meg tudom ölni ezt a félnótást!
De ketten gyorsabban tudnánk végezni vele!
Woodrex, többet nem mondom el, én nem szorulok a segítségedre, egyedül is meg tudom ölni az embert. Foglalkozz inkább az ellenfeleddel!
Mindez idő alatt az eddig fáradni látszó Cor-Ell, egyre könnyebben tudta hárítani Michael támadásait. Az angyal egyre tehetetlenebbnek érezte magát!
Ezt nem értem, előbb már a fáradtság jelei voltak felfedezhetőek rajtad, most meg egyre fittebbek tűnsz!
Jah, hát csak hülyítettelek, még bőven vannak tartalékjaim, úgy érzem csúnya véget fog érni a „nyamvadt kis életed”… hogy a te szavaiddal éljek.
Ne gúnyolódj velem! Én Isten egyik leghatalmasabb angyala vagyok! Nem győzhet le egy korcs!
Tudod, sokan nem tudják rólam, de nem csak emberi és démoni vér folyik az ereimben. Anyai részről a nagyfater angyal volt, biztos ismered Ulisest.
Mi a franc… akkor mi vagy te? Ember, démon, angyal?
Igen, ez a három úgy együtt, tudod, ezért nem tartózkodhattam az emberek között. Féltek a legnagyobb istenek attól, hogy átveszem az uralmat az emberi dimenzióban, hisz a kiválasztottuk is gyengébb volt nálam.
Corovin?
Igen Michael, Corovin. Mit gondolsz, ha erősebb lett volna tőlem, hagyta volna, hogy megöljem a szeme láttára YoYot?
Na, jó, tudod mit? Inkább gyere és küzdjünk tovább!
Michael úgy tett mintha felkészülne egy újabb támadásra, de magában a menekülést tervezte.
Kitárta több méter átmérőjű fekete szárnyait, majd egy energia hullámot küldött ellenfele felé, és amíg azt Cor-Ell hárítani próbálta, Michael menekülőre fogta!
Cor-Ell látván hogy ellenfele gyáva módon menekülni próbál, gyorsan kitért az energia hullám elől, és az angyal után repült, majd könnyedén utol is érte.
Na mivan? Hova lesz a „séta”?
Feladom! Te nyertél! Visszamegyek a mennybe, és legközelebb, ha találkozunk, nem kegyelmezek neked!
Ooo, a mennybe nem jutsz vissza, Anita lezárta az átkelőt.
Mi? Az lehetetlen! Hogy tehette, elárulta a saját fajtáját!
A saját fajtáját? Isten örökre bezárta oda, amíg a földön lévő összes angyal vissza nem megy a mennybe, vagy meg nem hal, nem léphet ki onnan! Csak egyszer kellett kérnem, hogy tegye meg, örömmel segített!  Jut eszembe… Rain ti odalenn!
Mit akarsz Cor-Ell? Nem látod, hogy épp nem érek rá, a rohadt apáddal vagyok elfoglalva!
Tudom Rain!
Fater, pattanj le a gyerekről egy percre!
Mit akarsz?
Ja… csak gondoltam bejelentem, miután kinyírtam ezt az angyalt, téged apu meg elpusztítottunk, megnősülők!
Remek Cor-Ell, de ne feledd, utána még ellenem van egy csatád!
Tudom Rain, nem feledem, várom már, izgatott vagyok, mint malac a disznóvágáson!
Adam zokon vette, Cor-Ell szavait és Rain jövőbeli terveit!
Nem lesz itt semmi féle késői bunyó, mert mind a ketten itt pusztultok!
Adam a dühtől neki esett Rainnek, majd egy hatalmas rúgást mért a testére! A rúgás erejétől Rain métereket repült majd egy fatörzshöz vágódott.
De Adamnek ez nem volt elég. A fatörzsnek támaszkodó Rain felé repült nagy sebességgel. A kezeit maga elé tartotta majd elkapta a tehetetlen harcost, és a levegőbe vitte, majd a föld felé repítette, iszonyatos erővel!
Rain súlyos sérüléseket szenvedett, és a varázs könyvtől kapott erő, kezdte elhagyni barátunkat!

Ez alatt Carlos kiszolgáltatott helyzetbe került!
Woodrex nem kegyelmezett ellenfelének, aki már támadni, és védekezni is képtelen volt!
A spanyol srác karjai kezdtek lebénulni. Carlos nem értette, hogy mi történik vele.
Ez hogy lehet, még bírnom kellene, sokkal több energiám volt, és már a kezeimet alig érzem, mi történik velem?!
Ne aggódj! Kiáltott Cor-Ell
Ahogy megszabadultam az angyaltól, segítek neked!
Te csak foglakozz a kis szent lényeddel Cor-Ell, még nem nyerted meg a saját csatád!
Carlos te meg ne reménykedj, ahhoz képest, hogy te vagy a legokosabb a földön, még sem jöttél rá, hogy az egyik közelharcunknál, bénító mérget dörzsöltem a sebedbe!
Mostanra kezdett el hatni, szépen lassan le fogsz bénulni, utána már könnyű préda leszel!

Mi alatt Carlos győzelmi esélyei, lassan a nullához közeledtek, a kapunál Erick Urielen felül kerekedett, és a kegyelemdöfést készült megadni az angyalnak!

Mondtam, hogy legyőzlek, hiába a szép nagy szárnyak, meg a sok képesség, Adam vére, Pazar kis doppingszer!
Búcsúzz el az életedtől Uriel!
Ekkor Erick egy ugyan olyan tört kapott elő, mint amivel Corovint megölte, majd Uriel felé közeledett!
Az angyal, aki a rengeteg ütéstől nem tudott lábra állni, így szólott:
Egy késsel akarsz megölni engem? Tudhatnád, hogy egy átlagos tör ejtette seb, nem okoz fájdalmat egy angyalnak!
Ugyan Uriel, ne légy naiv, ez nem átlagos tör, ezt a pokolból hoztam, személyesen Lucifer készítette nekem erre a pillanatra!
Ez a tökéletes angyalgyilkoló fegyver!
Ez bármilyen lényt megöl, na persze Luciferen, Adamen, Cor-Ellen és Istenen kívül! De ahogy a mondás tartja, a kivétel erősíti a szabályt!

Ütött az utolsó órád! Egy búcsú mondatot még megengedek neked, hogy lásd, milyen jószívű vagyok!
Uriel így válaszolt az ellenfelének:
Tudod Erick a szerencse forgandó!
Ekkor a semmiből Sarah hírtelen Erick mögé lépett, majd a figyelmetlen áruló hátába állította azt a tört, amivel Erick megölte Corovint.
Erick a földre rogyott, és az életben maradásért küzdött, de tudta, hogy ezt nem fogja megúszni.
Ezz, ez egyáltalán, hogy lehet? Én, megöltelek téged, annak a kődarabnak halálos sebet kellet volna ejteni a testeden! Ez lehetetlen…

Tudod Erick, mikor Uriel ellen küzdöttem, elveszítettem az eszméletem, egy támadása után.
Ekkor Vivienn megjelent! Emlékezhetsz, Corovin mondta, hogy mindössze kétszer vehetjük használatba az ő segítségét, és csak most használtam el a másodikat!
Megkérdeztem, hogy, hogyan fogok meghalni, és Ő elárulta nekem. Miután magamhoz tértem, egy szikladarabot tettem a szívem elé, ami felfogta a te kis kavicsodat, így nem sérültem meg, csak eljátszottam a halálomat!
Neem, ez lehetetlen! Mááár a győzelem küszöbén voltam, végeztem volna az angyallal! A rohadt anyádat, te álnok ember!
Ne szidd a szüleimet, neked annyi, a sorsod és az életed bevégeztetett Erick!
Uriel! Erősebb voltam, egy ember mentett meg, szégyen rád nézve!
Te beszélsz? Egy ártatlan nő végzett veled!
Méééég, még élek!
Ja, tényleg, igazad van! Válaszolt az angyal.

Ekkor Uriel megfogta az Erick hátából kiálló kést majd még mélyebbre szúrta, és megfordította azt, a seb nagyobbra nőtt, Erick hatalmasat ordított, majd a fájdalomtól szörnyethalt.


Sarah ezután Corovin holttestéhez sietett.

Annyira sajnálom, hogy nem tudtam segíteni, ha előbb magamhoz térek, még megállíthattam volna Ericket, de bosszút álltam érted mester! Az a rohadt áruló már halott, és örülök neki, hogy én végezhettem vele! Szólt a könnyeket ejtő Sarah.

Bolond halandó! Kiáltott Sarahra Uriel.
Ő már halott, úgy sem halja, amit mondasz neki! De én igazán hálás vagyok, hogy megölted nekem Ericket, és ezzel megakadályoztad Adam seregének kiszabadulását!
Az életemet köszönhetem neked, mivel tudnám én ezt meghálálni?
Ekkor a Corovin teste mellett guggoló Sarah felállt, és így felelt: Ne beszélj mellé Uriel, mindketten tudjuk, hogy most megpróbálsz majd megölni engem.
Na, hát milyen jól ismersz, de akkor miért vagy még itt? Miért nem menekülsz? Ennyire ostoba nem lehetsz…
Ugye nem gondolod, hogy van esélyed ellenem!
Tudom, hogy nem lenne esélyem, egy harcban ellened!
De mindketten tudjuk, hogy nem most fogsz végezni velem. Szükséged van az összes erődre, hogy minél előbb, eljuss az átkelőhöz.
Igen, kiolvastam a gondolataidból, hogy Rain üzent neked, de talán még van annyi időm, hogy megöljelek!
Uriel, Michael a halálán van, vagy most mész, vagy késő lesz!
Rohadt földlakó, gyűlölöm, amikor igazatok van, most tényleg nincs időm harcolni!
Na, látod, szóval menj!
Hmm, megyek is kedves Sarah!
Ekkor Uriel hátat fordított Sarahnak, aki már magában elkönyvelte, hogy sikeresen túl élte ezt a nehéz helyzetet… amikor az angyal váratlanul megfordult, kitépte Erick testéből a tört, majd hatalmas lendülettel Sarah felé repült, és a védtelen lány jobb vállába állította azt!

Sarah, akit váratlanul ért a támadás, összeesett, és fájdalomtól sírt.
Látod buta lány, ha harcolni nemis, de erre még volt időm, na, jó utat a túl világra, ha a mennybe jössz, akkor odafenn találkozunk!
Uriel rákacsintott a halálán lévő Sarahra, majd az átkelő felé vette az utat, hogy végezzen Anitaval, és hogy beengedje a menny újabb harcosait a földre, és ezzel nagy lépést tegyen a végső győzelem felé!


Ez idő alatt Cor-Ell és Michael csatája továbbra is egyoldalú volt.
Add már fel, ennek semmi értelme, rosszabb, vagy mint egy c osztályú démon. Azok legalább gyorsak, és mindig próbálnak menekülni, de te már erre sem vagy képes!
Nem, nem fogom feladni Cor-Ell, én Isten egyik angyala vagyok, és amíg élek küzdök ellened, felsőbb rendű lény vagyok! Viseld el a tudatot, hogy jobb vagyok nálad te korcs. …
Na, jó, elegem van a nagy szavaidból Misi! …

Ekkor a kicsit morcos Cor-Ell Michael felé emelkedett, majd egy hatalmas ütést mért az angyal fejére!
Michael egy pillanatra megszédült az ütés erejétől, de ellenfele nem állt le!

Cor-Ell minden fizikai erejét a jobb kezébe összpontosította. Ennek köszönhetően, Cor-Ell jobb karját, démoni tüzek, és angyali villámok vették körbe, majd Michael szemébe nézett, és így szólt hozzá: A templomokban-délben szól a harang, viszont neked most csengettek!
Adam fia, a rémülettől mozdulni sem tudó angyal felé vette az utat, majd jobb kezével egy hatalmas ütést vitt be Michael bal mellkasába!
Az ütés erejétől, Michael testén óriási seb keletkezett!
Az angyal a földre zuhant és azonnal életét vesztette!
Na, csak kinyírtam ezt a felfuvalkodott Michaelt. Erős vagyok, jó képű, halhatatlan, egy igazi adonisz, ez a nagyképű angyal meg azt hitte, hogy végezni tud velem, mit képzelt ez magáról, ő Isten vagy mi…
Cor-Ell, örülök, hogy nyertél, de jól jönne a segítség Carlosnak, Woodrex ellen képtelen tovább harcolni!
Igen Rain, látom én is, megyek is! De vigyázz apám épp támad!
Húúúh ez fájhatott neki… na, sebaj, nézzük a Carlos gyereket.

Ekkor Cor-Ell Carloshoz repült, majd Woodrex útját állta!
Na, várj Woodrex, mindjárt jobban lesz az ellenfeled!
Mivan? Ne avatkozz bele Cor-Ell!
Ugyan, pont te mondod ezt nekem? Azért vagy nyerésben, mert megmérgezted apám vérével Carlost.
Apám vére, egy démonra doppingszerként hat, de egy embernek mérgező! Ezt használtad ki, gyáva vagy, és gyenge! Legalább a saját módszereiddel küzdenél, de még ez se.
Az én vérem viszont semlegesíti apám vérét, úgy hogy ezt duplán megszívtad Woodrex!

Cor-Ell egy vágást ejtett a saját karján, majd Carlos szája elé tartotta!
Na, igyál belőle két kortyot, de aztán ne többet, nem vagyok én valami vérbank!
Mivan Cor-Ell? Nem fogok a véredből inni, nem vagyok én vámpír!
Carlos, Carlos, a véremnek köszönhetően meggyógyulsz, és végre szétrúghatod Woodrex seggét! Hát nem ezt akarod?
Carlos! Fogadj szót Cor-Ellnek. Kiáltott Rain.
Ezt pont te mondod, aki meg akarja ölni?
Igen én, most muszáj lesz!
Na, jó nekem ebből elegem van!
Cor-Ell hírtelen megfogta Carlos fejét, majd a sebhez nyomta az arcát!
Carlos akaratán kívül, lenyelte, egykori ellensége vérét majd egyből jobban lett, és fokozatosan javult a fizikai állapota is!
Ez hihetetlen, igazat mondott, tényleg jobban vagyok, és minden sérülésem eltűnt, teljesen fittnek érzem magam!
Na, erről beszéltem Carlos, ne köszönd, mert úgy is van mit!
Azért kösz Cor-Ell!
Jó-jó, de akkor is van mit! Na, kapd el apám tábornokiját!
Meglesz!

Mindez idő alatt, a kapunál, Sarah összeszedte minden erejét, és telepatikus képességét használva, kapcsolatba lépett Rainnel.

Rain! Rain!
Te vagy az Sarah?
Igen, én!
Most nem nagyon érek rá, mond gyorsan!
Erick halott megöltem, viszont Uriel, túlélte, és most az átkelő felé vette az utat, hogy végezzen Anitaval, és hogy az emberi dimenzióra szabadítsa a menny újabb harcosait!
A rohadt életbe, még ez kellett ide! Nincs elég bajunk!
És te hogy vagy Sarah, elég halkan hallak!
Ne aggódj miattam Rain!
Sarah, válaszolj őszintén!
Sajnos… Uriel mielőtt elment innen, Erick egyik kését a jobb vállamba szúrta, ennek a késnek varázsereje van, kis időn belül minden élőlényt megöl, akit megsebez, nem sok van már hátra, egyre gyengébbnek érzem magamat!
Sarah! Tarts ki, ne aggódj, kitalálunk valamit, és minden jó lesz, ígérem! Csak ne add fel!
Köszönöm Rain, jól esnek a szavaid, sajnos nem tudom tovább fenn tartani a kapcsolatot, sok sikert nektek! Ég veled barátom.
Sarah ebben a pillanatban elájult!

Cor-Ell! Ide figyelj! Kiáltott Rain.
Mit akarsz? Ahhoz képest, hogy apám ellen küzdesz, elég sok erőt pazarolsz a dumára!
Jó fejezd be, tudomásomra jutott, hogy Uriel elindult az átkelő felé hogy végezzen Anitaval, és hogy a földre eresszen néhány mennybéli harcost, menj, állítsd… meg!
De mire Rain befejezte volna a mondandóját Cor-Ell már el is indult az átkelő felé, hogy megmentse Anita életét!

Rain, nem tetszik, hogy ilyen sokat dumálsz! Szólt dühösen Adam.
Tudod, veled ellentétben, mi foglalkozunk egymással is, nem csak saját magunkért küzdünk!
Nem csak saját magamért küzdök Rain, a poklot képviselem, én vagyok az alvilág 2. legerősebb lénye, és ezt most be is bizonyítóm neked! Az életeddel fizetsz!
Adam újonnan rátámadt az egyre fáradtabb Rainre, akit már a varázserő több mint 70%-a cserbenhagyott!
Az alvilág harcosa, gyors ütésekkel próbálkozott, amit hősünk már nem tudott védeni.
De Adam nem állt le, megérezte, hogy ott az esély előtte arra, hogy végleg megtörje Rain ellenállását!
A pokoli démon kezeivel egy kék színű erőgömböt formált majd az ütésekből még lábadozó Rain felé hajította!
Rain időben észlelte a veszélyt, és a jobb kezével, sikerült hárítani azt!
De Adam azon nyomban folytatta a támadást, Rain felé repült, és a jobb lábával, fejbe rúgta ellenfelét, aki a rúgás erejétől padlót fogott!

Ezt sokáig nem fogom bírni, ki kell találnom valamit! Dünnyögött magában Rain.


Ekkor a földön meglátta a kardját, és egy ötletet tervelt ki!

Rain felugrott, majd nagy szelet keltett, és több kilónyi homokot repített Adam felé!
Amíg Adam próbálta kikerüli a hatalmas porfelhőt, Rain felkapta kardját, majd a pórfelhő takarásában Adam elé került.
Adam nem sejtette, hogy Rain csapdát állított neki, és egyenesen „belesétált”!
Ahogy eltűnt a pórfelhő Rain a kardot nagy erővel Adam testébe próbálta döfni!
De Adam még időben tudott reagálni, így Rain csak megsérteni tudta Adam bal oldalát!
Az alvilág harcosa egy pillanatra meghátrált, majd így szólt:
Gratulálok Rain, évszázadok óta, senki sem tudott rajtam ilyen jellegű sebet ejteni!
Látod, nem adtam még fel a küzdelmet. Egy perc nyugtod sem lesz addig, amíg én életben vagyok! Válaszolt Rain.

Ez idő alatt Uriel megérkezett az átkelőhöz!

Anita! Te áruló, hogy tehetted ezt a saját fajtáddal?
Mi angyalok vagyunk Uriel, és nem gyilkosok! Hogy lehet az, hogy Isten, gyilkolásra kényszerít minket? Ha mi is ártatlan emberek vérét ontjuk, miben leszünk különbek, mint a démonok?
Ugyan Anita, az emberek Isten legnagyobb tévedése, egy fajt akart létre hozni, ami önálló életet él, de csak csalódást okoznak! Megérdemlik a pusztulást, mint ahogy te is, az árulásodért
!
Megölhetsz, de akkor is el fogtok bukni, Michael már halott, Cor-Ell végzett vele!  Te és a gyengébb képességű angyalok, akiket át tudsz, engedi az átkelőn, nem lesz elég a földlakók és Adam harcosai ellen!
Ne hogy azt hidd! Már csak Adam és az egyik tábornok van életben a démonok közül, és az emberek is mindössze hárman maradtak Cor-Ellel együtt!
Ha egy kis szerencsénk van, kifárasszák eléggé Adamet ahhoz, hogy mi angyalok együttes erővel végezzünk vele!

Bánhatod, hogy elárultál minket, így nem tartozhatsz a győztes faj közé, sőt a pokolra fogsz jutni Anita!
És ott tudod, hogy mindenki a saját kis prédájának fog tekinteni téged! Felelt fenn hangon Uriel.


Ekkor Uriel a nyakánál fogva felemelte Anitat, majd a falhoz vágta.
Anita lába eltörött, ahogyan talajt fogott.

És most már nincs senki, aki megállíthatna abban, hogy kinyissam az átkelőt!
Uriel a félkörívet bezáró, fa ajtóhoz lépett, és egy imát kezdett el mormolni. A fába vésett jelek fokozatosan kigyúltak, majd az ima végére, egy kilincs jelent meg az átkelő ajtaján!

Ez után az angyal kinyitotta a kaput, és az átkelő mögött várakozó angyalok beléphettek az emberi dimenzióba!

Minden angyal, ugyan olyan szerelésben volt, mint annak idején Cruzos. Az egyik előre lépett és így szólott:
Uram! Állunk a szolgálatára, mit parancsol?
Pár perc alatt már hatan át tudtatok jönni a kapun, ez remek! Ti induljatok el Adamékhez, hamarosan én is utánatok megyek, csak van még itt egy kis dolgom! Válaszolt Uriel.

Ez után, mind a hat földre szabadított mennybéli harcos, elindult a csata helyszínére.

Na, Anita ismét kettesben maradtunk, szóval választhatsz, gyors halál, vagy lassú kínok közti véget kívánsz magadnak?
Tudod mit! Nem is kell válaszolnod, már úgy vágyom egy kis kínzásra!
Uriel, te szemétláda, úgy is el fogsz pusztulni!
Amikor Uriel az egyik angyaltól kölcsönkért tőrrel akarta megvágni Anita arcát, meglepő fordulat történt!
Uriel kezéből hírtelen eltűnt a kés!

Mi a fene, hova lett a kés? Mi volt ez, csak valami nagy szellőt éreztem!
Ezt keresed barátom? Szólt az idegen hang a háttérből.
Kivagy te, lépj elő!
Igen is! Kedves barátom. 
Anita örömére Cor-Ell volt az!
Ááá Cor-Ell, csak nem a csajt jöttél megmenteni? Mert az átkelőt már kinyitottam!
Igen, találkoztam azzal a balga bandával az úton, hármat elpusztítottam közülük, megpróbáltak feltartani, a többiek elmenekültek, de majd később lesz rá gondunk.
Mi? Az lehetetlen! Ők gyengébb, de jó harcosok! Ilyen könnyen nem ölhetted meg őket.
Pedig nem okoztak nagy fejtörést, de ne róluk beszéljünk Uriel!
Három dolgot mondok neked!
Egy: Megütöttél egy ártatlan nőt!
Kettő: Idegesítő a dumád
Három: Ha van valami bekészített búcsú dumád, akkor azt most mond el!
Ugyan Cor-Ell, azért mert végeztél a társammal, nem azt jelenti, hogy engem is legyőzhetsz. Szólt gúnyosan nevetve Uriel.
Igen Cor-Ell, vigyázz, Uriel tényleg erős!
Ne aggódj Anita, vigyázok magamra. Felelt Cor-Ell.
Ooo milyen szép, csak nem szerelem? Reagált az angyal.
Uriel, egy kérdésem van! Sarahval mi tettél?
Ugyan Cor-Ell, miért érdekel az téged?
Csak válaszolj, úgy is megölsz, hisz oly erős vagy, csak tudni akarom!
Tudod mit, igazad van, úgy sem segíthetsz már rajta!
Megöltem, egy Lucifer állttal készített tőrrel! Ez bármilyen lényt megöl, Erick ezzel végezte ki Corovint, Sarah később, meg ezzel ölte meg Ericket. Milyen ironikus, nemde?
Köszönöm a válaszod Uriel!
Ekkor Cor-Ell lassan elindult Uriel felé, majd megállt előtte, és így szólott:
Bántottad Anitat és Saraht, csak nők ellen mertél küzdeni, egy ilyen gyáva féreg, nem érdemli, meg hogy harcoljak ellene! A gyors halált választom Uriel!
Ekkor Cor-Ell egy ütést mért Uriel gyomrára!
Uriel az ütés erejétől hátra lépett egyet, majd Cor-Ellre nézett, és mondani próbált neki valamit, de egy szó sem jött ki a torkán. Cor-Ell elkapta az angyal fejét, majd egy gyors mozdulattal kitörte annak a nyakát!
Uriel holtan esett össze!

Ezt meg hogy csináltad? Szólt meglepődve Anita.
Most ne ezzel foglalkozz, gyere, felemellek, és zárd be az átkelőt!
Rendben!
Ez után Anita bezárta a kaput, majd egy puszit nyomott Cor-Ell arcára.
Ne most szívem, lesz erre még alkalmad! Most elviszlek egy biztonságos helyre.
Hova?
Rainnék házához, ott van Wicky majd ő vigyáz rád. De előbb még elugrunk Sarahért is.
De Uriel azt mondta, hogy Ő már halott, nem?
Az a tör csak két különböző lénnyel tud végezni, Corovin már rég nem számított embernek, Erick meg félig démon volt, Sarahn, a tör csak egyszerű sebet ejtett, még életben van!
Ennek örülök Cor-Ell!
Oké, na, siessünk.
Ekkor Cor-Ell elindult Sarahért Anitaval, hogy aztán hőseink házában biztonságba helyezhesse őket.


Ez alatt Carlos és Woodrex küzdelme továbbra is folyt, mint ahogy Adam és Rain ütközete is.

Woodrex komám, hogy-hogy már nincs akkora szád? Ahhoz képest, hogy egy órája még mozdulni sem tudtam, mostanra, te vagy nagyobb bajban!
Ne bízd el magad Carlos, még így is képes vagyok megölni téged!
Akkor gyere, ne csak ott állj!
Ekkor Woodrex támadásba lendült.
Carlos szemtől szembeni támadásra számított, de Woodrex meglepte, és a háta mögé került, majd lefogta barátunkat!
Lehet, hogy nem tudlak megölni Cor-Ell végett, de azt sem engedem, hogy te nyerj Carlos!
Woodrex tiszta erejéből magához szorította Carlost, majd egy a közelben kiálló vastag faág felé vette az utat, nagy lendülettel!
Mit akarsz te szerencsétlen? Engedj el!
Nem Carlos, mind kettőnket megölöm, és ezzel bizonyítom be mesteremnek a hűségemet!
Végeeee, Ááááááá ordított Woodrex! Majd a másfél méter hosszú kiálló éles faágba belerohant, ami átszúródott mindkettőjük testén!

Carlos! Kiáltott Rain, aki csak most vette észre, hogy mi történt!
Késő Rain, Carlos barátodnak már annyi, igaz nekem is. Válaszolt Woodrex, majd belehalt sérüléseibe.

Na Rain, úgy látszik csak ketten maradtunk! Szólt Adam.
Végre… rám… fogsz… figyelni… és nem beszélgetéssel töltöd az időd. Mondta Adam, aki mondandója alatt végig pofozta Raint!
Elég volt! Kiáltott fel a Koreai srác, majd visszatámadt, és átvette az irányítást. Most Rain volt az, aki ütés zivatart zúdított Adam testére, akit meglepett a váratlan támadás.

Ez alatt Cor-Ell épp megérkezett Anitával és Sarahval a házhoz.
Wicky! Engedj be azonnal! Kiáltott Adam fia.
Jézusom… mi történt velük?
Uriel tette ezt velük, Anitának csak a lába tört el, de Sarah sérülései súlyosabbak, a vállába volt fúródva egy tör, lásd el a sebet, és Corovin gyógynövényéből tegyél rá, meg fog gyógyulni.
Most mennem kell, még nem ért véget a háború!
Várj Cor-Ell, mi van a többiekkel?
Nyugodj meg Wicky, Rain jól van, Carlossal rosszabb a helyzet, de még Ő is életben volt, amikor eljöttem.
Kösz, remélem mind visszatértek hozzánk, siess, szükségük lehet rád!
A ruhát ne feled Wicky, na pááá!
Ez után Cor-Ell azon nyomban visszaindult a csata helyszínére, ami leginkább egy vulkán kiégett belsejére hasonlított, Adam pusztítása végett!

Mindez idő alatt Rain és Adam öldöklő csatát vívtak, aminek a tétje a világ sorsa volt!
Elég volt Rain, nem gondolod?
Miből volt elég Adam?
Abból hogy „simogatjuk” egymást, hát lépjünk fel a 100%-os szintre, itt az idő Rain, hogy összeszedd az összes erőd, és végre eldöntsük, hogy mi démonok, vagy ti emberek fogtok uralkodni a haladnók világában!

Rendben van Adam, ahogy akarod!
Rain terpeszbe állt, kezeit, tenyérrel az égnek, feje fölé emelte, majd az összes energiáját, a végső támadásokra koncentrálta, majd kezeit X alakban maga elé tette, és készen állott az utolsó mindent eldöntő küzdelemre!
Hát akkor gyere Adam!
Itt vagyok, nem kell rám várnod!

Adam egy jobb egyenessel indított, de Rain bal kezével hárította az ütést, majd visszatámadt, és jobb kezével gyomron vágta Adamet! Az alvilág harcosa azon nyomban bal lábával egy hatalmasat rúgott Rain derekába, de Rain ismét visszatámadt, és jobb lábával Adam bal combjába térdelt!
Ekkor Adam, akinek szemmel láthatóan fájt Rain ütése, megragadta két kézzel Rain nyakát, és megpróbálta meg fujtani!
De Rain a védekezés helyett, Adam felső testét kezdte el sorozni, ami végett Adamnek muszáj volt elengedni Rain nyakát, hogy hárítani tudja az ütéssorozatot!
Ez alatt Cor-Ell megérkezett a helyszínre!

Azta egy fekete aura és egy vörös, ezek maximumra kapcsoltak, jobb, ha nem megyek a közelükbe. Szólt Cor-Ell.
Na, ezekkel meg mi történt…
Mindig is sejtettem, hogy Woodrex meleg, de hogy ennyire…
Felszögezi magát egy fára, egy másik csávóval. Szerencsétlen nem tudta, hogy feleslegesen áldozta fel az életét…

Ekkor Adam, egy pillanatra meghátrált!
Na mivan te akartál maximális erővel küzdeni, és most te hátrálsz meg?
Erősebb lettél, mint gondoltam. Válaszolt Adam, majd köpött egyet.
Tudod Rain…
Nem tudom Adam, vágott közbe Rain, majd azonnal neki esett Adamnek!
De ezen, támadás, nem járt sikerrel, Adam hárította azt, majd Raint mellkason rúgta, aki ettől földet fogott!

Ez alatt Cor-Ell, lerántotta Woodrex és Carlos testét a kiálló faágról.
Woodrex testét Adam fia porrá hamvasztotta, viszont Carlos testén, köszönhetően az öngyógyító képességének, kezdett begyógyulni a seb!

Hallod Rain, most már, győzd le a fatert, már csak rajtad múlik minden!
Az utolsó ütés nagy volt, de fel tudsz állni, meríts abból erőt, hogy Sarah még él, Carlos meg fog gyógyulni, én velem még meg kell küzdened, és Wicky már nagyon vár téged!

Sarah még él Cor-Ell? Komolyan?
Igen, nem lesz baja, ne aggódj, csak küzdj!
Ekkor Carlos magához tért, majd nagy nehezen felállt.
Cor-Ell, segítenünk kell Rainnek, egyedül nem fogja tudni legyőzni az apádat!
Nem lehet Carlos, ez már az Ő harcuk, ha Rain elbukik, mi is megküzdünk Adammel. Amúgy is, mit akarsz küzdeni, még menni is alig bírsz!

Pár méterrel arrébb viszont a csata tovább folytatódott!
Rain halván a jó híreket, kezdte visszanyerni, az összes addig elvesztett energiáját, és fokozatosan szorította hátrébb Adamet!
Nem győzöl le akkor sem Rain, mindent bele adok!
Ekkor Adam, nagy erejű rúgásokkal próbálkozott, de Rain hárítani tudta őket. A pokol harcosa nem vesztette harci kedvét, és egy lángoló örvényt küldött Rainre, akin Adam megdöbbenésére, nem fogott az alvilág fekete tüze!
Ezzel már nem sebzel meg, valami nagyobb dolgot találj ki vagy neked véged!
Rain ismételten felkapta kardját majd Adam felé közeledett!
Adam a démoni erejét használva formált egy fekete kardot, amivel felvette a versenyt, Rain szent kardja ellen!
A párbaj kiegyenlített küzdelmet hozott, amikor Rain megbotlott egy kisebb gödörben, és Adam ezt azon nyomban kihasználta!
Rain, aki a másodperc töredékére elvesztette egyensúlyát nem tudta kivédeni Adam támadását. Adam, Rain gyomrába vágta a kardját!
A koreai a fájdalomtól a földre borult. Úgy tűnt, Rain elbukik a végső csatában!
Adam, arrébb rúgta Rain kardját, majd így szólt hozzá:
Nagyon közel voltál a győzelemhez, de még is én tudtam felül kerekedni, pedig egy pillanatra azt hittem, hogy legyőzöl! Azért gratulálok, jól harcoltál!
Ekkor Rain, aki a földön térdelt, felnézett Adamre, és így szólott neki:
Tudod Adam, akárhányszor is voltam gödörben, azért tudtam mindig kimászni belőle, mert a barátaim mindig mellettem voltak, és most sincs ez másként!
Ekkor Rain megragadta a hasából kiálló fekete kardot, az összes megmaradt szellemei energiáját belevezette, majd kihúzta testéből, felállt, és az előtte tétlenül, döbbenten álló, Adambe döfte azt!
Az alvilág harcosa nem tudta tovább folytatni a küzdelmet!

Ez alatt a házban Sarah magához tért, és megérezte, hogy Rain legyőzte ellenségét, és ezzel győzelmet arattak a menny és a pokol felett!

Eközben Adam összeesett, a földön fekve Rainre nézett, és utolsó erejével így szólt, a felette diadalmaskodó harcoshoz:
Te, áh de fáj… te is megsérültél, te sem fogod megúszni Rain!
A sérüléseim súlyosak Adam, de ki fogom bírni! Válaszolt az ellenfele előtt álló Rain.
Ekkor Adam halk nevetése hallatszott!
Van egy jó és egy rossz hírem! Fiam, és Carlos, gyertek, közelebb haljátok ti is!
Cor-Ell és Carlos Rain mellé lépett, és Adam így szólott hozzájuk: A jó hír, hogy most legyőztetek, a rossz, hogy valahol a világban, van egy fiam! Igen Cor-Ell van egy fél testvéred, Ő most 15 éves, és 3 év múlva a sötét alvilági erők eluralkodnak rajta, és az Ő hatalma, sokkal nagyobb lesz, mint az enyém valaha is volt. Az Ő sorsa az, hogy bevégezze azt, amit én elkezdtem! Én most meghalok, ti meg használjátok ki azt a három évet, mert utána nagy „buliban” lesz részetek…
Adam utolsó szavait Cor-Ellnek tartogatta: Fiam! Tudd, hogy gyűlöllek!
Az érzés kölcsönös apám…
Ekkor Adam szemei lecsukódtak, a föld kettényílott, és Adam holtteste, örökre a pokol tüzeire került!


Hát ez kellemetlen! Szólt Rain a többieknek.
Micsoda?
Amit Adam mondott Carlos, így még nem ölhetem meg Cor-Ellt, várnom kell vele 3 évet, hisz a féltestvére elleni csatában, szükség lehet majd rá!
Nehogy letörj már Rain! Csak röpke három évet kell várnod, és beverheted a képem, már ha elég erős leszel hozzá! Szólt Cor-Ell
Igazad van, most nyírtam ki az apádat, a tesód is meg tudom ölni, aztán meg téged!  Tudod Cor-Ell, elég hülye egy családod van…
Nekem mondod Rain? Gondolj bele, milyen gyermekkorom volt… Felelt vicces hangnemben Cor-Ell.
Jólvan srácok, menjünk haza, Sarahék már várnak minket!
Igazad van Carlos, gyerünk!
Jah, menjünk, azt hiszem, megkérem Anita kezét, ki kell használni ezt a három évet!
Hm… Ki gondolta volna, hogy a nagy Cor-Ell nősülésre adja a fejét… De azt hiszem, tarthatunk dupla lagzit, nekem is megjött a kedvem a nősüléshez. Válaszolt Rain!
Na és te mihez kezdesz Carlos?
Nem tudom srácok, azt hiszem, elmondom Sarahnak hogy régóta szeretem őt!
Szerinted mivel vár téged Wicky?
Nem tudom Carlos, szerintem főzött valami finomat.
Na és téged Cor-Ell, Anita mivel várhat?
Ööö azt hiszem, hogy egy begipszelt lábbal.…
A három srác, jókedvűen sétált hazafelé az úton.
Rain középen jobbján Cor-Ell, balján Carlos. Tudták, hogy még sokszor kell megmenteni a világot, de együtt bármire képesek lehetnek. Ők hárman a dimenzió leghatalmasabb bajnokai lettek!

 


Vége

 

_

 

http://www.youtube.com/watch?v=9mcDkmxA548&feature=related



Írta: Angelu$!
Az ötlet: Egy álmatlan 2010. Novemberi éjszakán jött létre!
Carlos Almagró karaktere: Carlos Almansa emlékére készült!
Szavak száma: Az utolsó rész 5326 szóból áll!
Utolsó epizód zenéje
: AC/DC Highway To Hell!
Befejezés Időpontja: 2011. Augusztus 17, 17 Óra 23 Perc 02 Másodperc!
Utolsó „vetítési” időpont: 2011. Augusztus 18, 22 Óra 22 Perc 00 Másodperc!

Webcím: www.orokseg.eoldal.hu!

Köszönöm minden látogatónak, hogy benézett az oldalra.
Köszönöm a sok pozitív hozzászólást, és az egyenes véleményeket, a sok szavazatot, ami érkezett!
Ez lett volna az „Örökség” 2. Generációjának meséje, remélem tetszett mindenkinek;)


-Viszlát!-

 


-


Szólj hozzá, mond el a véleményed, az utolsó részről!:)

 

­­­­­­­­­­­­­­­­


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(János, 2011.08.20 20:39)

Az egész örökség tetszettt. Az első évad első fele még nem volt olyan túl jó, a 2. fele már tetszett.
A 2. évad sokkal jobban bejött, jobbak voltak a részek, tartalmasabbak voltak, és megérte olvasni! Plusz volt pár olyan rész is ami nagyon jóra sikeredett. Az egész történet legjobb része a 2. évad 10. része! Azt élvezet volt olvasni.
A 3. évad is tetszett, itt már jóval több olvasni való volt, még részletesebbek voltak az események, és Cor-Ell karaktere meg az egész 2. és 3. évadot az 1. évad felé emelte!
A befejező rész nagyon tetszett, fordulatos volt, és nem elkapkodott! Jól lett lezárva a sztory, ráadásul még folytatni is lehetne, nekem bejött az egész. Idáig nem írtam hozzászólásokat, de úgy gondoltam, az utolsó rész után ezt meg kell tennem, hisz ezzel tudom jelezni hogy olvastam, és tetszett is a történet! Szóval gratulálok az írónak!

Re: -

(AngeluS, 2011.08.24 12:05)

Köszönöm!

-

(bluelany, 2011.08.19 16:43)

Superfantasztikusan fenomenálisra sikeredett :D Cor-Ell továbbra is a legjobb. Tetszett, hogy ennyi fordulat volt benne, és jó, hogy a végén a jók győztek. :) Remélem azért még fogsz unatkozni és megírod mi történt velük a nagy csata után és három év múlva :)
Gratula :)
jah, a filmet én is szívesen megnézném :D

Re: -

(AngeluS, 2011.08.19 17:44)

Ebből film sose lesz..." ebben biztos vagyok :D

-

(AngeluS, 2011.08.18 23:39)

Örülök neki, hogy eddig mindenkinek tetszett az utolsó rész! Remélem akik még el fogják olvasni, ők is hasonló véleményen lesznek. :)
Köszönöm a hozzászólásokat!

-

(AngeluS, 2011.08.18 22:23)

Na és most hátradölök, kinyitom a sörömet, és várom a véleményeiteket! :D

Re: -

(Niki, 2011.08.18 22:28)

Olyan lehetőség nincs hogy a gép felolvassa nekem? :D

Re: Re: -

(AngeluS, 2011.08.18 22:34)

Ilyen szolgáltatással, nem rendelkezem!

Re: Re: Re: -

(Niki, 2011.08.18 23:21)

Felhívlak és te szépen felolvasod nekem :D

Re: Re: Re: Re: -

(AngeluS, 2011.08.18 23:31)

Elég volt megírni :)

-

(Niki, 2011.08.18 23:20)

Hát nem a legrövidebb rész volt ,de ez a kedvencem. Remélem azért írsz folytatást, hogy 3 év múlva mi lesz :D meg mivel várták a csajok őket otthon :D

0-0

(Balu, 2011.08.18 22:56)

A végére már könnyedzett a szemem szinte... XD de nem baj, 100szor megérte... :D nagyon jó volt az utolso rész, sajnálom hogy vége, még olvasnám tovább, ebből filmet kéne csinátatni, csak sorozatot, vagy bármit amit nézni lehet, nagyon jo az ötlet, meg 3-4 szereplő is remek volt, ráadásul simán lehet még folytatni a sztoryt ha valaki akarja az végett, amit a végén Adam mondod.. kib*szott nagy lett az egész nekem nagyon teccik :DDDDDDDDDDDDDDXDDDDDD KÁR HOGY VÉGE!!!!!!!!!!!!:DDDDDDDD

Re: 0-0

(Vikto7, 2011.08.18 23:07)

Nekem is nagyon tetszett :D

Re: Re: 0-0

(Balu, 2011.08.18 23:09)

még mindig a hatása alatt vagyok, am. jok a zenék :D

asd

(Sanyi77, 2011.08.18 22:49)

Na a végére jutottam, jó lett, tetszett, fasza záró epizód, sok csatával, sok bunyóval, talán még egy valaki meghalhatott volna a jók közül xD de majd 3 év múlva vagy nem.. ez is jó ötlet, hogy az olvasokra hagyta az író hogy kitalálják mi is lesz, nagyon bajön!

-

(Vikto7, 2011.08.18 22:42)

Fordulat az volt bőven! Nem sok mindent tudok hozzátenni, jó volt, tetszett, igaz marha sokat kellett olvasni, de nem baj! A végére mindenre kaptunk választ, és Cor-Ell karaktere nagyon jó lett! Mellette még Rain és Sarah voltak igazán jók szerintem. De a többi szereplőt is kedveltem. A végén még volt egy kis vicc is, meg minden ami kell, megérte végig olvasni az egészet!

-

(Sanyi77, 2011.08.18 22:26)

Ideértem, kezdem is az olvasását, jó hosszú...

Re: -

(AngeluS, 2011.08.18 22:26)

Renben! :D

-

(Niki, 2011.08.18 22:18)

Sztem még holnap is azt fogom olvasni,de várom nagyon :D xD

Re: -

(Balu, 2011.08.18 22:19)

énis xDDDD