Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2. Évad 10. rész

„Örökség”

Az időd lejárt.
(2. Évad 10. rész)

 

Az előző részből: Cor-Ell megérkezett hőseink otthonához, a kis csapatunk meglepődve tapasztalta, hogy valaki ráakadt a Jahud által elrejtett házra.
Cor-Ell elmondta barátainknak, hogy mi várható, ha Adam az emberek által uralt dimenzióba lép. Ez alatt Rain is visszaért… Hamarosan az is kiderült, hogy a három angyalt, Rain és Cor-Ell pusztította el!
Már csak Corovin és YoYo hiányzik!


A jelen…

 

Cor-Ell! Fejezd be ezt az ömlengést. Azt hiszed, hogy ezt mind el hisszük neked? Corovin az elejétől fogva velünk volt, ha ez így lenne elmondta volna nekünk.
Ugyan Carlos, én nem hazudok, végül is Corovin sem tette ezt, csak eltitkolta az igazságot! Ha nekem nem hisztek, kérdezzétek meg Raint, pár napja már Ő is tudja, hogy mi az igazság!
Rain? Rain, ez komolyan így van?
Sajnálom Carlos, Cor-Ell igazat beszél, amit Adamről mond, az igaz. Erősebb bármelyikünknél, szinte legyőzhetetlen, de csak szinte, ha itt lesz, megküzdünk vele, és legyőzzük!
De én ezt nem értem, ha ekkora veszély fenyeget minket, akkor Corovin miért nem mondta el nekünk?
Tudod Sarah, Corovin azt is eltitkolta, hogy Erick nem segíthet majd az angyalok ellen, vagy, hogy a kard, amit keresünk Cor-Ellnél van!
De miért tette ezeket Rain?
Nem tudom Sarah, biztos volt valami oka ennek, de ha visszatér, és lesz rá lehetőségem, megkérem Corovint valamire!
Tudjátok, hogy miért nem mondta el, Adam esetleges érkezését a nagy mesteretek?
Na, miért Cor-Ell? Erre is tudod a választ?
Igen Wicky, erre is tudom, egyszerűen fél! Fél attól, hogy Adam itt lesz, fél attól, hogy mind meghaltok, és fél attól, hogy Ő is meg fog halni!
Ne hidd, hogy Corovin ilyen gyáva!
Nem, nem hiszem ezt Erick, de tudom, hogy fél a haláltól, tudjátok neki is vannak ám piszkos titkai, majd kérdezzetek rá.

Ekkor Corovin és YoYo megjelent a helyszínen!

Srácok! Előbb jöttünk, mint ahogy gondolhattátok! Szólt YoYo.
Hmm… Nem tűntök meglepettnek…
Örülünk nektek, de van egy kis gond, nézzetek a hátatok mögé!
Mi? Cor-Ell? Ne…
Ooo kedves Corovin és YoYo! Úgy sajnálom, hogy el kell rontanom annak az ünneplését, hogy újra együtt a nagy csapat!
Cor-Ell… Te mit keresel itt?
Ugyan Corovin, te is jól tudod, hogy miért jöttem. Kell az egyikőtök halála, ahhoz hogy a földön tudjak maradni!
Megküzdettél Kevinnel, de életben hagytad, pedig könnyedén legyőzted. Miért tetted ezt?
Sssszzz, jó kérdés Corovin, szerencséje volt, a magyar pénzérme szerencsét hozott neki!
Ismerem az apró kis játékaidat Cor-Ell, ez itt most nem fog bejönni!
A kard, ami nálad van, kell nekünk, add ide, vagy erőszakkal fogjuk elszedni tőled!
Igen?  Komolyan mondod? Najó… tudom, hogy komolyan mondod, te soha semmivel nem viccelsz! Olyan igazi angol arisztokrata beütésed van.
Te nem vagy normális! Az életedet kockáztatod azzal, hogy itt vagy, és mégis viccelődsz?
Viccelődöm! Viccelődöm Rain, mert közel a vég, közel a csata, és addig is kiélvezek minden jót, amit ebben a világban kapni lehet.
Most is miután itt végeztem, sietek haza, mert kezdődik, a kedvenc sorozatom!
Cor-Ell! Ezt nem fogod most túlélni, és ezt te is tudod, itt vagy, együtt könnyedén legyőzünk téged.
Carlos, együtt legyőznétek könnyedén engem, ez igaz, sőt, már Corovin is képes lenne erre, ha jobb napja van, de nem fogja megtenni, nem fog megölni.
Ugyan miért ne tenné meg?
NA JÓ Cor-Ell! Fogd be! Kiáltott közbe Corovin!
Add ide a kardot, és takarodj!
Várj, meggondolom! Inkább nem… Maradnék még egy kicsit, mert otthon unalmas, persze csak a kedvenc sorozatomig.
Kit érdekel a kedvenc sorozatod, vagy, hogy unatkozol?
Tűnj innen!
Na de Rain! Ne légy ilyen agresszív.

Viszont, most már tényleg elég a viccelődésből!
Corovin! Te, mint a mester, tartozol egy magyarázattal a többieknek, nem mondtad el nekik hogy ki az-az Adam, és hogy mi történik, ha Ő a földre lép!
Ez nem a te dolgod Cor-Ell.
Tudom, de most már a tiéd sem, megelőztelek, már mindent tudnak!
Igen Corovin már tudjuk az igazat, miért nem mondtad el nekünk?
Nem voltam benne biztos, ezért mentem el, most már tudom, hogy nem lehet megakadályozni Adamet, hamarosan itt lesz közöttünk, és a világ csatatérré változik.
YoYoval megtettünk mindent, de semmi esélyünk sem volt.
Tudod Corovin, mit kell majd még elmagyaráznod a többieknek?
Na, mit Cor-Ell?
Azt, hogy miért nézted végig, ahogy megölöm az egyik barátjukat.
Miről beszélsz, nem öltél meg senkit, és nem is fogsz!
Eddig nem öltem meg senkit.

Ekkor Cor-Ell lekapta hátáról a hatalmas kardot, ami a varázs gyűrű hatalma nélkül, égette a kezét, majd bele szúrta a földbe és így szólt.
A kardot nektek adom, ezzel a három szent tárgy nálatok lesz, használjátok, nekem nem kell.

Nekünk adod? Előbb még meg akartál ölni minket, most meg tulajdonképpen segítesz?
Még nem fejezetem be Rain.

Ekkor Cor-Ell hatalmas sebességgel Rain felé repült, majd a levegőben megállt előtte, és három hatalmas ütést mért a fejére, majd egy eszméletlenül nagy rúgással terítette le!
Carlos és Erick, oda ugrottak, hogy meg védjék, a tehetetlen Raint, de ekkor Cor-Ell, meghátrált, a földbe állított kardot felkapta, és a védtelenül álló YoYoba állította, majd feljebb rántotta, ezzel is nagyobbítva a sérülést! Cor-Ell óriási sebet ejtett YoYo testén, a vágás körülbelül 5 cm –es volt YoYo hasán.
Az afrikainak esélye sem volt a reagálásra.
Cor-Ell kirántotta a földre zuhanó YoYo testéből a kardot, majd Corovinra nézett és így szólt: Nem avatkozhattál bele, mert halottnak kellene lenned! Rainer feláldozta az életét végetted, az első csatában, csak így maradhattál életben. Nem vagy jó harcos!
Cor-Ell a véres kardot tiszta erejéből a mozdulatlanul álló ledöbbent Corovin felé hajította, és szélsebesen eltűnt a helyszínről!
Corovin elkapta a felé repülő kardot, majd összerogyott.
A tehetetlenség, és a kétségbe esés uralkodott el rajta!


Ez alatt a többiek mind YoYo köré gyűltek.

 


Hozzatok valamit! Gyorsan! Kiáltott Wicky, aki a földön fekvő YoYo mellett térdelt.
Sarah, a ruhájából tépett le egy darabot, és próbálta elszorítani vele a vérző sebet.
Carlos és Erick a házba rohantak, hogy Corovin által kapott, varázs fűből tegyenek YoYo súlyos sérülésére.
Rain megpróbált Cor-Ell után menni, de az ütések erejétől még nem volt teljesen magánál, így nem tudta tartani a sebességet.
Corovin összeszedte magát, majd oda ment YoYo mellé, és próbálta bíztatni az afrikait.
Közben Carlosék is visszaértek a varázserejű fűvel, és ellátták a sebet.
YoYo a körülötte léve társakra nézett, és a fájdalomtól dadogva így felelt:
Tudjáátok csak most értünk vissza, majd 1 héttel korábban, és most egyből itt kell titeket hagynom, nagyon sajnálom!
Ne, ne beszélj YoYo, tartogasd az erődet a gyógyulásra.
Sajnálom Sarah, ezt most nem fogom túl élni, de ne sírjatok, az élet megy tovább, és ti legyőzitek Adamet, meg fogjátok nyerni az ütközetet!
De ne hagyj itt minket, kérlek!
Ne haragudj Wicky, hidd el, nem volt szándékomban ma meghalni, de az élet kiszámíthatatlan.
Barátom, nyugodj meg, nem fogsz meghalni, a gyógyító fű segít neked is, mint egykoron Sarahn!
A vért felköhögő YoYo, a fájdalomtól egyre kevésbé tudott beszélni, de minden megmaradt erejét összeszedte és válaszolt Carlosnak.
Tudod, te Carlos, és Rain vagytok a legjobbak, TI ketten bárkit le tudtok győzni!
Ne mond ezt, te is vagy olyan jó, mint mi, velünk küzdesz majd. Felelt a könnyeivel küzdő Carlos.
YoYo meg ne halj! Felépülsz és elrepülünk Cor-Ellhez, és végzünk vele! Tudod én sem voltam ám itt egy jó ideig, elmentem edzeni, és már repülni is tudok, több mint 500 km/h sebességgel.
Tudom Rain, Corovin elmondta, Ő érezte, hogy hatalmas fejlődésen mentél keresztül.
Rain Corovinra nézett, majd ráförmedt a mesterére:
Te nem mondasz neki semmit? Miért nem védted meg, miért hagytad Cor-Ellt elmenekülni?
Ne, ne, ne! Kérlek, ne veszekedjetek. Szólt közbe YoYo.
Corovin lehajolt YoYo mellé, majd megfogta a bal kezét és így szólt:
Tudod, jó útitársam voltál, kérlek, ne haragudj, nagyon sajnálom, ami történt, meg kellett volna, hogy védjelek, igaza van Rainnek!
YoYo megszorította Corovin kezét, és így felelt:
Köszönöm, hogy veled mehettem, és nem haragszom.
YoYo utoljára ránézett a többiekre, és az utolsó erejével így szólt:
Tudjátok, megérte!
Ekkor YoYo eleresztette Corovin kezét, a szemei lecsukódtak, és életét vesztette a barátai karjaiban.

Neeeeee!
Neeeeee!
Kiáltott hangosan Sarah.

Wicky, Erick, Carlos és Sarah, térdre rogyva siratták az afrikait, a holtteste mellett.

Ez alatt Rain neki esett Corovinnak.
Miért hagytad te szemét utolsó gyáva alak! Tűnj innen!
Nem akarom, hogy tovább a mesterem légy. Kiáltott Corovinra, Rain!
Nem, tudtam megállítani! Azt hiszed, hogy én örülök, hogy a tanítványom, és barátom, itt hagyott minket? Nekem is ugyan úgy fáj Rain!
Ne magyarázkodj, segíthettél volna, de nem tetted meg.
Ekkor Sarah ránézett Corovinra, és így szólott hozzá:
Jobb lesz, ha egy időre elmész innen! Menj!

Corovin elsírta magát, és eltűnt a helyszínről.

Sarah, Wicky menjetek be Carlossal, mi Erickkel bevisszük a testét, mindjárt el kezd esni az eső, és már esteledik, holnap eltemetjük az erdőben.
Jó, bemegyünk.

YoYo testét Erick és Rain bevitte a házba, és az afrikai egykori szobájában lefektették az ágyra.
A többiek a nagyszobában ültek néma csöndben, és az elhunyt társukra gondoltak.
Ez alatt odakint leszakadt az ég, nagy vihar kerekedett.
A házban Rain törte meg a néma csendet.
Tudjátok barátaim, már itt vagyunk kb. fél éve, együtt éltük le az életünk újabb szakaszát, és most elveszítettünk valakit. Valakit, aki hős volt, és az utolsó percéig küzdött.
A társaságból ugyan senki sem felelt, de belül mindenki egyet értett Rain mondatával.


De odakinn, az esőben Cor-Ell visszatért, a helyszínre!
A
nagy fák rejtekében, magányosan sétált és beszélt.

„Mindannyiunkban megbújik, az, vár, és bár nem akarjuk, nem kérjük, végül felkavar, kinyitja száját és üvölt.

Beszél hozzánk, irányít, a szenvedély uralkodik, rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk, mi más lehetőségünk lenne?

 

A szenvedélyből merítünk a legjobb pillanatainkban, a szerelem örömében, az utálat tisztáságban és a fájdalom extázisában.

Néha elviselhetetlenül fáj! Ha tudnánk, szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk, de akkor üresek lennénk, üres szobák, lefüggönyözve, nyirkosan. Szenvedély nélkül, igazán holtak lennénk.!”

Viszlát…

-

 



Vége a 2. Évadnak!

(Még a héten következik a 3. évad!)

 

Szólj hozzá, mond el a véleményed, az új részről!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(bluelany, 2011.08.02 16:18)

Na ez lett az egyik legjobb rész, van benne minden: harc, poén, érzelmek :) És még kicsit el is találtam mi lesz benne :D
Az utolsó rész, Cor-Ell monológja, nagyon tetszik :)

Re: -

(AngeluS, 2011.08.03 15:45)

Akkor végre ráhibáztál valamire! Látod neked is sikerülhet kitalálni hogy mi jön!

Re: Re: -

(bluelany, 2011.08.03 15:47)

juppi :D 2 évad során először :D nem is olyan rossz XD

Re: Re: Re: -

(AngeluS, 2011.08.03 16:03)

Jaja, jó arány! :D

-

(Vikt7, 2011.08.01 23:15)

Nagyon jó lett! Igaz egybesz szomorú is, Cor-Ell megosztó egy szenélyiség. Érdekesebbé tette a sztorit.

Re: -

(AngeluS, 2011.08.03 15:44)

Kössz!

0

(Balu, 2011.08.01 19:14)

hogy az a.. na ez jó let tényleg jó lett, nagyon tetszik nekem:D kár azért ami történt benne de jó ez igy

Re: 0

(AngeluS, 2011.08.03 15:43)

:D AKkor jó ha tetszik!

-

(Niki, 2011.08.01 22:14)

Nem Yoyo-t keleltt vonla megölnöd hanem Cor-Ellt :D és az utolsó pár sor kicsit ismerősnek tűnik nekem, nemtudod hogy honnan? xD

Re: -

(AngeluS, 2011.08.01 22:19)

Ne írj hozzászólásba, belső információkat!